A fiam vizuális kultúra, vagyis rajz tantárgyból kapott értékelésének összefoglalása: mivel autista, elvész a részletekben, nem tud összpontosítani, térbeli tájékozódása, kreativitása, és ábrázolása gyenge.
Ennyi. Nincs benne, hogy képességein felül próbál megfelelni az elvárásoknak. Nincs benne, hogy soha nem rajzolt sárkányt, mégis megpróbálkozik a feladattal és félelmei, aggodalmai ellenére, hogy nem lesz jó a rajz, mégis csinál valamit. Nincs benne, hogy ez a sárkányrajz nincs kint a falon a többi gyereké mellett. Nincs benne, hogy a rajztanár nem látja a sárkányt, amit a fiam rajzolt, vagy meg sem kérdezi, hogy mit ábrázol a kép. Nincs benne, hogy itthon napokig mesélte lelkesen, hogy ő hétfejűt rajzolt, ami egy barlangban lakik és ott szardíniát eszik.
Van azonban más képe kint. Olyan, amit az osztályfőnökkel rajzolt. Aznap egy banális félreértés miatt a fiam teljesen kiborult, kizárta két osztálytársát a teremből, akik miközben be akartak jutni, úgy nyomták az ajtót, hogy az végül kiugrott a zsanérokból, majdnem rádőlve a fiamra. Az osztályfőnök ezt elmesélte én meg csak álltam, egyik lábamról a másikra, hogy igaza van, nem tehet ilyet a fiam. Nem szidott, nem is nézett énrám… Tényleg, csak elmesélte, hogy mi történt. És utána hozzátette: De nézd csak, milyen szépet rajzolt! És én néztem. A fiam rajzát a falon, a többieké mellett. Az Altatót kellett illusztrálniuk, hogy nekik mi tetszett a versben. Volt ott tűzoltó, s katona, vadakat terelő juhász, és az én fiam rajza. 36 db üveggolyó.
Kerek szemekkel csodáltam, nem a képet, hanem az osztályfőnököt, ahogy a rajzról mesélt. Hogy mennyire különleges a fiam látásmódja, hogy utakat rajzolt távolságként, hogy milyen aprólékosan színezte az üveggolyókat. Néztem a képet, a fiamat, a tanítót. És bámultam azt, hogy mennyire más az ő látásmódja. Hogy mi minden múlik azon, hogy mit akarunk észrevenni a gyerekben, mit látunk meg. Azt, hogy gyenge az ábrázolásmódja és leragad részleteken, vagy azt, hogy ha máshogy is, de kreatív, különleges az, amit készít. Hogy egyáltalán észrevesszük-e a problémák mellett azt is, amiben jó volt aznap.
Lehet, egy rajz jegynek nincs jelentősége, mégis hatalmas dolog van mögötte. A fiam életét határozza meg az, hogy ki mit vár el tőle és ki mit vesz észre benne. És hogy mit hallunk, mit gondolunk mi, szülők. Én azt hiszem, inkább az osztályfőnök rajzértékelésének hiszek. A fiam kreatív és igyekszik. És igen. Mivel autista, elvész a részletekben. Talán pont emiatt annyira különleges a látásmódja. És ezt igenis értékelni kell benne, mert lehet értéknek is tekinteni. Akkor meg nem jobb így látni?
