Autizmus és család

Autizmus és rugalmasság, avagy átrendezzük a szobát

2015. május 29. - Labolen

Három gyerekem van. Eddig mindenki fent aludt a tetőtérben. Egy nagy franciaágyban, mint közös hajón ringatóztak az álom tengerén minden éjjel. De a gyerekek nőnek, a franciaágy csak nem lesz nagyobb, és a fiúk úgy egymásra találtak, hogy a lányomnak már nem sok hely marad esténként a vonatos beszélgetésben. Potyautasként leköltözött hozzánk.

Így hát elhatároztuk, hogy berendezzük neki az üres kisszobát. Lesz új ágy, ami magasított, alatta íróasztal, a lépcsőben fiókok. A lányom tapsol örömében, számolja vissza a napokat. Én is tervezgetek, hogy festem ki a falakat, milyen színeket választok majd, még szőnyeg is kell. Beindul a szerkezet, a fogaskerekek szépen siklanak egymáson, amíg egyszer csak nagyot döccenve megáll az egész.

chair-558951_1280.jpg

A nyolc éves autista kisfiam harciasan vonja fel kalózlobogóját a tetőtérben, hogy márpedig innen senki sehova egy tapodtat sem! Vagy akkor megy ő is és ácsoljunk egy új emeletet arra az ágyra.

Dacos kiállásában az autizmus összes bizonytalansága ott van. Milyen lesz az új helyzet, biztos nem jó, mert ami új, az félelmetes. De ha már új ágy, akkor miért nem olyan, ami az unokatesójának van, azt legalább ismeri. Kétségbeesett igyekezet, hogy valami kompromisszum összejöjjön. Ki mondta, hogy a fiam nem kreatív? Csupán nem kötik gondolkodását a fizika törvényei, a földi halandók szánalmas kifogásai, mint idő, tér, pénz…

Tudom, hogy ezzel a helyzettel kezdeni kell valamit. Négy évvel ezelőtt egy komódot akartam áthelyezni a hálóból a folyosóra. 16 kilójának minden nyomatékával ellenállt. Én innen toltam, ő onnan és a kis szekrény fölött néztünk farkasszemet. Egy idő után az ereje elfogyott, de az elszántsága nem. Egy órán át sírt az ágyamban, és vigasztalhatatlan volt. Láttam a rettegést a szemében és nem értettem, hogy mitől van ott. Láttam, de segíteni nem tudtam. Hiszen minden anyának van fegyvere az ágyak alatt lakó szörnyek ellen, de hogyan küzdjek meg egy komóddal?

Azóta van diagnózisunk és stratégiánk. Igenis nyerni tudok egy ilyen szörny ellen is és el tudom kergetni a szoba átrendezésének rémes árnyát is. A fegyverem pedig egy autizmus specifikus módszer, ami sok gyereknél beválik. A szociális történet.

 

És akkor most egy kis kézzelfogható segítség:

A szociális történet egy olyan írásos, képekkel megsegített rövid történet, mely megmagyaráz egy, a gyerek számára érthetetlen szituációt, illetve példát ad arra, hogy ebben a szituációban hogyan kell, lehet viselkedni. Megmutatjuk ezáltal, hogy ki mit gondol, érez, beleértve az autista gyermeket is.

Vagyis kulcsszavakkal: Mi történik, miért történik, mi a megfelelő viselkedés, mit érzünk.

Én beletettem egyfajta motivációt is, ami talán még könnyebbé teszi a helyzet megélését a fiam számára.

Ez lett az elkészült történet:

szoc_tortenet_kep_1.png

És máris felhívnám a figyelmet egy nagyon fontos részletre. Minden történetet a gyerekre kell szabni, mert nem mindenhol van három gyerek, nem mindenkit érdekelnek a vonatok és még sorolhatnám a nyilvánvalót. A másik nagyon fontos dolog, hogy egy ilyen szociális történetet inkább a jó beszédértésű, képi megsegítést használni tudó gyerekek tudnak értelmezni.

És akkor meg is kérnélek titeket, írjátok le, hogy nálatok mi segít egy-egy ilyen szituációban. Mindenből tudunk tanulni és minél több példát írunk, annál több a lehetőség.

 

További információk a témában:

Kiss Gyöngyi – Tóth Katalin – Vígh Katalin (valamint az Autizmus Alapítvány és Kutatócsoport munkatársai): Szociális történetek I. Kapocs (az Autizmus Alapítvány Könyvkiadója)

http://www.sulinet.hu/tanar/kompetenciateruletek/ovodai_neveles/dokumentumok/eszkoz_autista.pdf (18. oldal)

http://www.autizmus.hu/Komplex_modszerek.shtml

http://old.aosz.hu/index.php/kiadvanyok/esember-archivum/85-20093/1148-a-szocis-megviselkedfejlk-else-

A bejegyzés trackback címe:

https://ezamiutunk.blog.hu/api/trackback/id/tr127501004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paladino 2015.05.29. 19:33:49

Mi a szociális történeteket az Én könyve építjük be.
Van az óvóda-iskola váltásról, az iskolai viselkedésről, a rossz szokásokról, amiket el kellene hagyni, és bizony van magáról az autizmusról is. :-)

Szétköltözés nálunk is aktuális téma (10 éves auti fiú és 8 éves nt. lányom van). A gyerekek jobban várják, hogy meghozzák a megrendelt új ablakot, mi, szülők. Lázasan bújják a skandináv bútor-multi honlapját, festék boltot látva kiabálnak, hogy menjünk be színt kevertetni a leendő saját szobájuk falára és hasonlók.
Viszont 7 éve egy szobában vannak, az ágyaikat hol össze, hol szét tologatják, így nem leszek meglepve, ha az átalakítás után reggel egy szobából csámpáznak majd ki. :-)

Labolen 2015.05.30. 14:12:23

Igen, az jó ötlet, hogy a történeteket összegyűjtsük. Mi is az én-könyvbe rakjuk az összeset.

Igen, talán könnyebb úgy, hogy mind a ketten kapnak valami új szobát. Ez jó motiváció lehet, hogy ők választják ki a színét. :) A szétbontás tartóssága meg tényleg a "majd kiterül" kategória. :D