Autizmus és család

Amit jó lett volna tudni a kezdetektől... 2. rész

Képes kommunikáció, nem csak nem beszélőknek

2015. június 22. - Labolen

Az előző részben írtam arról, hogy diagnózis után mennyire nyomasztó volt a rengeteg feladat, lehetőség, eszközrengeteg, ami hirtelen ránk zúdult. Szerencsések voltunk, mert az augusztusi diagnózis után elég hamar, már október végén bejutottunk egy több alkalmas szülőtréningre. Nagyon hasznos volt, rengeteg mindent láttam ott és utat mutatott, hogy merre lehetne elindulni.

Ugyanakkor még nagyon elveszett voltam az autizmusban és emlékszem, úgy ültem ott, hogy gondolatban felemeltem a kezem, mint egy falat magam köré, hogy nem, nem, az én fiam nem ilyen. Egyedül éreztem magam a teremben a sok szülő között, senkinek nem volt olyan problémája, mint nekünk. Ma már sokkal jobban átlátom, hogy nem az egyedi, konkrét dolgokat kell összehasonlítani, hanem a mélyebb mögöttes tartalmakat. Mert azok bizony ugyanazok.

gummibarchen-359950_1280.jpg

Akkoriban ezt még nem tudtam. Akkor csak azt hallottam, hogy PECS, hogy nem beszélő gyerekek, hogy kommunikációs problémák. Nekünk ilyen nincs, gondoltam, hiszen a fiam másfél éves korától mond szavakat, kétévesen mondatokban beszélt. És bármit el tud mondani, ha akar. Úgy visszamennék akkorra és megkérdezném magamtól: válaszol a kérdésedre? Mert az bizony nem ment. De nem kapcsoltam össze a két dolgot, hogy ez is kommunikációs probléma és hogy erre is lehetne valami eszköz a sok közül.

Annyit tudtam csak, hogy a legegyszerűbb dolgokban is előbbre tudunk lépni és ennyivel is el lehet indulni, hogy megtanítom válaszolni. Korábban, ha az érdekelt, hogy szomjas-e, megkérdeztem, kérsz inni? És mivel nem mondott semmit, ezért adtam neki inni. Ha megitta, szomjas volt. Közben meg a saját kis kérdéseit cizellált körmondatokban tette fel és ha épp közölni akart valamit, azt is szépen megfogalmazta. Beszélt, csak nem értette, hogy ez mennyire komplex dolog. Nem értette, hogy ha kérdezek valamit, én nem tudom a választ, nem látom azt, ami a fejében van. Hogy hangosan kell kimondania, amit gondol. Nem értette, hogy ha kérdezek valamit, akkor arra kell válaszolnia, nem pedig valami egészen más témában adni valami információt.

Kemény munka volt, mindig is emlegetem, hogy innen indultunk. Hogy nem tolhatja a széket a szekrényhez, nem csinálhat magának szörpöt, KÉRNIE kell. Hogy ha megkérdezem, hogy szomjas-e, akkor azt kell mondani, hogy IGEN vagy NEM. Még mondtam is neki, hogy mondd, igen, vagy nem.

És akkor most, tapasztalt fejjel csak nézem akkori önmagam és sajnálom, hogy nem tudtam négy éve azt, amit ma már tudok. Hogy mennyivel egyszerűbb dolgom lett volna, ha megértem azt, hogy attól mert beszél, még nem tudja, hogy a kommunikáció hogyan zajlik, mi az értelme. Hogy a kezébe kellett volna adnom, egy választótáblát, amin van egy rajz egy pohár szörppel és egy igen-nem kép. Hogy ha megmutatom neki a beszédet kézzel foghatóan, akkor egy nap alatt megértette volna, hogy rá kell mutatnia valamelyikre és kimondania. Hogy a képes kommunikációs eszközök nem csak azoknak való, akik nem beszélnek.

Valami ilyesmit próbálhattam volna.

20150621_193334_resized.jpg

Igen, akár tollal rajzolva. És nem baj, hogy a gyerek nem tud olvasni, megtanulja a szimbólumokat hamar. 

Ma már használjuk ezeket a kártyákat és komplex kifejezéseket tanítok vele a gyereknek.

20150611_211530_resized.jpg

Nem kell artikulálatlanul üvölteni, vagy megharapni a tesódat, elég ha azt mondod neki, „egyedül szeretnék játszani”. Nem kell kétségbeesve ülni a matekházi felett, hogy nem tudod megoldani a példát, hanem lehet segítséget kérni. Sőt, ki lehet küldeni anyát a szobából, ha egyedül szeretnél dolgozni.

A kártyákkal megtanulta a komplett kifejezést, akkor is, ha nem adta a kezembe magát az eszközt, csak elől volt kéznél, ránézhetett és eszébe jutott, mit kell mondani. Később elég volt emlékeztetni, hogy tudod, mit kell mondani ilyenkor. Ugyanakkor egy általános segíts kártyával megtaníthattam neki, hogy nem elég a levegőbe elmondania a kérését, valakinek címeznie is kell. Fogd meg a kártyát és vidd annak, akitől segítséget kérsz. Ma már minden kérését, kérdését úgy kezdi, hogy anya, apa, bárki.

A képes kommunikációs eszközök használata csak egy a sok közül, amit később értettem meg. Még van egy pár ilyen, utólag belátott "jó lesz ez mégis valamire" élményem. Ezekről majd legközelebb írok.

A bejegyzés trackback címe:

https://ezamiutunk.blog.hu/api/trackback/id/tr587556540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.