Az előző részekben írtam arról, hogy mennyire nehéz felállni és elindulni a diagnózis után, illetve hogy a kommunikációs eszközök nem csak nem beszélőknek tudnak segíteni. Most arról írnék, hogy a motivációs rendszerekkel kapcsolatban milyen félelmeim voltak kezdetekben és hogyan értettem meg jobban a lényegét.

Négy éve ott ültem a szülőtréningen, és bénultan hallgattam az előadásokat. A tanult és ösztönös anyai viselkedésmintáim sorra kapták az ütéseket, míg sarokba nem szorult minden, amit eddig jónak és magától értetődőnek hittem. Az autizmus hideg és professzionális felütéssel küldte padlóra az anyai énem és fejem felett csillagokként keringtek a vizuális eszközök, kommunikációs módszerek, strukturált feladatok, motivációs rendszerek.

De kábultan is megfogalmazódtak bennem már ott a kérdések, és kételyek.

• Tényleg élete végéig gumicukrot kell adnom neki azért, hogy bármit megcsináljon?
• Hiszen el fog hízni és elromlanak a fogai.
• Mindig minden után azonnal jutalmazni kell?
• Mit fognak szólni a tesók, ha csak ő kap gumicukrot?
• Az oviban meg tuti nem adnak neki majd semmit.
• Ne mondjátok már, hogy azért is jutalom kell, hogy köszönjön??? Tanulja meg és kész.

Aztán persze az ember rájön, hogy ez nem ilyen egyszerű és nem ilyen bonyolult. Igen, ha beleszokik ő is, meg mi is, akkor ez egy fenntartható, sőt, leépíthető rendszer lesz.

És akkor pontról pontra:

• Nem kell élete végégig jutalmazni mindenért, csak amíg megtanul egy adott dolgot. Utána arra a dologra le lehet építeni már a motivációt. Például, ha az a viselkedésprobléma, hogy reggel elszalad az oviba menet és nem fogja meg a kezem, akkor erre készítek egy motivációs eszközt, amin fel van tüntetve, hogy akkor kap valamit, ha kézen fogva megyünk reggel az oviba. Egy hét után pedig úgy megszokja, hogy akár el is lehet hagyni, meg lehet beszélni, hogy most másra szól innentől a motiváció. Vagy hosszabb időtávra adjuk a jutalmat, ha minden nap így megyünk, akkor hétvégén lesz egy kicsit nagyobb valami egyben. Vagy kibővítjük, akkor jár a jutalom, ha az oviban egyedül át is öltözik.
• Nem kell mindig gumicukrot vagy egyéb édességet adni. Lehet jutalom egy tevékenység is pl, játszhat a telefonon egy kicsit ha előtte megírta a leckét, vagy fújunk buborékot minden befejezett elem után a tornasorban. Éppen mikor mi az érdeklődési köre, annak megfelelően is érdemes a jutalmat kiválasztani. Nálunk a zászlómániás időszakban általam készített zászlókártyákat gyűjtött, amiken rajta volt az ország neve és a beszélt nyelvek is. Vagy például mikor dominózni akart, de épp leckét kellett volna írni, akkor megegyeztünk, hogy minden példa után felállíthat egy dominót a sorban, pont annyi dominót tettem ki, ahány összeadás volt a házi. A végén pedig ledönthette az egész sort.
• Nem kell mindig azonnali jutalom. Gyerektől függ, sőt, van, hogy adott gyereknél is változó, épp melyiket érdemes választani. Lehet azonnali, gyűjtős, amit este beváltunk és több napon át gyűjthető motiváció is. Volt, hogy zsetonokat gyűjtött a fiam, és volt egy tál tele többféle édességgel, aminek különböző áruk volt. Egy zseton, egy drazsé, 5 zsetonért már egy kocka csokit lehetett beváltani. Így ő dönthette el, hogy azonnalira vált be, vagy inkább tovább gyűjtöget. Volt, hogy a suliban összegyűjtött 15 piros pontért elmentünk autómosóba.
• Persze a tesók is szeretnének gyűjteni, meg jutalmat kapni. Miért ne? Nekem csak előny, ha ők is önállósodnak, vagy besegítenek a takarításban. Persze náluk jobban előtérbe helyezem a szóbeli dicséretet is.
• Óvodai és iskolai csoportokban gond lehet, hogy csak egy gyerek kapjon valami jutalmat. Integrációban áll elő az a szituáció, amikor ez gondot okozhat, integrációban lévő gyerekek pedig általában értik a gyűjtögetős rendszert már. Szóval miért ne lehetne minden óra végén egy pipa, vagy zseton, ha jól dolgozott a gyerek, aztán délután vagy este be lehet váltani otthon.
• „Tanulja meg és kész.” Tapasztalatból kellett ezt is belátnom, hogy nem megy. Mögé kell tenni egy magyarázatot, eszközt, motivációt, sokszor a legegyszerűbb dolgoknak is. Nehéz elfogadni, hogy nem megy úgy, mint a tesóknál, de ha tagadok, mindig csak falakba ütközök és a fiam sem tanulja meg, amit kérek tőle.

És a végére pár alapszabály:

• Minden motivációt a gyerekre kell szabni.
• Ami jutalom, azt máskor ne kaphassa meg, vagyis olyat válasszunk, amiért tényleg érdemes dolgoznia.
• Nagyobb motiváló erő, ha a tárgyi vagy tevékenység jutalom az érdeklődési körébe passzol.
• Fontos a rugalmasság, mert egy idő után megunja a gyerek. Nem a motivációt kell ilyenkor elvetni, csak újat kell bevezetni.
• Egy jól felépített, rugalmas motivációs rendszer sokat segít a gyereknek és a családnak is a hétköznapokban.
• És legvégül, eljön az idő, amikor egy-egy dolog már megy magától, elég a szóbeli dicséret is. Sőt, lesz olyan is, amikor már motiváció nélkül is kedves valakihez, vagy már csak megszokásból is kezet mos evés előtt.