A fiam még nem volt 4 éves, mikor megkapta az asperger diagnózist. Mindennapos szavak voltak attól kezdve a családban az autizmus, spektrumzavar, asperger. A fiam feje felett beszélgettünk ezekről, de ahogy egy akkori terapeutája mondta, ő szinte semmit nem is értett abból, amit beszélünk, mert túl gyorsan és sokat mondtunk és főleg nem neki mondtuk ezeket.

Tudtuk, hogy eljön az a nap is, amikor már érteni fog minket, amikor már magától is rájön, hogy valami benne más, mint a többiekben, vagy akárhogy is, de meg fogja, meg kell tudnia, hogy ő autista. Emiatt mi már előre próbáltunk készülni, hogy amikor értelemet jelent ez a számára csak jelentéktelen szó, hogy autizmus, akkor az valahogy jól süljön el. Szociális történeteket írtam arról az én-könyvébe, hogy ő miben ügyes, mit kell még tanulnia. Feladatlapokban képekkel dolgoztuk fel, hogy ő és a testvérei miben különböznek külsőleg, belsőleg, mi az, amit az egyik szeret, a másik nem, mi az ami közös bennük.

Aztán eljött az a bizonyos nap. Hét éves volt, mikor célzottan neki mondtam el, hogy fiam, azért nem mehetsz abba az iskolába, mint a többi ovistársad, mert autista vagy. És akkor rázúdult a nagykönyvben megírt gyászfolyamat minden állomása kicsiben. Tagadás, alkudozás, harag, megértés utáni vágy, és a miért pont én iszonyatos kérdése. Persze mindez fokozatosan.

Évekig vártunk erre a mondatra. Mikor négy éves volt, még mindig úgy etettem, itattam, mint egy csecsemőt. Sőt. Egy kisbaba jelzi, ha éhes, a fiam négy évesen sehogy sem kommunikálta felénk, hogy éhes, vagy szomjas. Ha kérdeztem, hogy kér-e inni, soha nem válaszolt, ezért elé raktam egy pohár szörpöt, ha megitta szomjas volt.

Autizmusban sajnos jellemző, hogy a különböző területek sérülése miatt az étkezések is problémásak lesznek. Egyrészt egy autista nem mindig ismeri fel a teste jelzéseit, nem tudja, hogy amit érez, az azt jelenti, hogy éhes, vagy szomjas. És azt sem tudja, hogy ezt felénk jelezni kéne valahogy. Nem kapcsolja össze a két dolgot, hogy ha azt mondja éhes, akkor kap enni. Szintén nehezítő tényező lehet a túlérzékenység, mikor nem bírja elviselni az étel állagát, vagy illatát. Aztán a rugalmatlanság, a hol, mikor, mit, milyen színű, hőmérsékletű, milyen tányérból, hogy van tálalva és még sorolhatnám.

Ilyenekből kijutott nekünk is bőven.